Létrehozva: 2017-04-06 14:59:00

Érkezik a Lexus LS 500 F Sport

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.
A Lexus komolyan kezelésbe vette zászlóvivő szedánját, a 2018-as LS 500 F Sport New Yorkban lép a publikum elé

Az előzetes képek alapján a teljesítmény orientált modell egy átlagos LS-nek tűnhet, kivéve az F Sport emblémát. A cirkáló egyedi hűtőrácsot kapott illetve sportosságot sugárzó belsőt, mint azt az F Sport járművekben megszokhattuk. Persze, feldobták még teljesítményfokozó módosításokkal, köztük egy új fejlesztésű sportfutóművel.

Lexus LS 500

Januárban a Lexus már bemutatta a következő generációs LS 500-at a Detroit-i Autószalonon, amit a Lexus 500h hibrid követett Genfben. Az LS az új GA-L platformra épült, 3 centivel megnőtt a tengelytávja és alacsonyabb lett elődjénél. Az új fejlesztésű 10 sebességes automata váltóval és a duplaturbós 3.5 literes V6-os motor helyett beépített 4.6-os V8-assal méretéhez méltó erőforrásra tett szert a luxuslimuzin. A standard modell 415 lóerős, a hibrid változat az elektromotorral együtt 354 lóerőt produkál.

Lexus LS 500

A gyártó szerint az F Sport csomag mindkét változatban elérhető lesz majd, többet azonban majd április 12-én tudhatsz meg, a New York-i autó show alkalmával.

Lexus LS 500

Forrás:

Ajánlott cikkeink: