Létrehozva: 2017-12-05 10:02:00

Végre itt az Urus!

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A Lamborghini hétfő délután húzta le a leplet a várva várt, 641 lóerős SUV-ról


Az elmúlt hetekben minden egyes autós fórumon előkerült a Lamborghini régóta várt plázaterepjárója, az Urus. Számos kémfotó készült róla tesztelés közben, volt, hogy egy benzinkúton kapták le a maszkos szörnyeteget, sőt, a véletleneknek köszönhetően még egy teljes alakos kép is felkerült róla, a hivatalos bemutatóra viszont eddig várni kellett.

Lamborghini Urus

Hétfő délután az olaszok végre felfedték az első szabadidő-terepjárójukat, ami a bejelentések alapján hozni fogja a hihetetlen teljesítményt, amit a leendő tulajdonosok már alig várhatnak. A Volkswagen konszern 4,0 literes V8-as biturbós motorjának egy továbbfejlesztett változatát kapja, így a Lamborghini Urus 641 lóerőt és 850 Nm-es nyomatékot birtokol, 0-ról 100 km/h-ra 3,6 másodperc alatt lő ki, a 200 km/h-t 12,8 másodperc alatt éri el, a végsebessége pedig 305 km/h-ra. A számok alapján a Lamborghini hű maradt a tradícióihoz, megtartotta a sportos vonalat, de eközben egy olyan típust sikerült megalkotniuk, ami manapság nagy népszerűségnek örvend.

Lamborghini Urus Sabbia

Az Urus egyébként az Anti-Roll felfüggesztés kapja, amiről annyit érdemes tudni, hogy komplex hidraulikai rendszert és stabilizátorokat használ annak érdekében, hogy megakadályozza az autó komolyabb dőlését, ezáltal a nyomatékot a felfüggesztéshez igazítja a kocsi. Ezen kívül az Urusba épített üzemmódválasztó ugyanis több lehetőséget is kínál. Egy alacsony tapadású felületeken működő tapadásnövelő technológiát is tartalmaz, ami 6 különböző beállítással büszkélkedik: Strada, Sport, Corsa, Sabbia (homok), Terra (dirt) és a Neve (hó).

Lamborghini Urus

A Lamborghini egyébként már az 1980-as években eltévedt a SUV-ok mezejére, akkor az LM002 nevű kocsit dobták piacra, amit egy V12-es motor hajtott. Ebből összesen 301 darab készült, az Urusból viszont ennél jóval több jöhet! A márka Sant'Agata Bolognese telephelyén, Észak-Olaszországban nemrégiben jelentős építési munkálatokat végeztek és bővült a munkaerő is, hogy azonnal reagálni tudjanak a megnövekedett keresletre.

Lamborghini Urus

Forrás:

HVG

Ajánlott cikkeink: