Létrehozva: 2016-01-20 15:50:00

ÚJ BMW X1 teszt

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Tavaly második generációjába lépett, új autó lett a BMW X1. Alapból már fronthajtású. Vajon milyen egy elöl hajtó BMW szabadidő-autó?


Melyiket kérjük?

BMW tesztautóból nincs hiány, X1-ből is választhattunk volna összkerékhajtásút − ahogyan teszi a BMW-vásárlók zöme, ugyanis több BMW-t adnak el xDrive összkerékhajtással, mint amúgy, de az X1-ben, a második generációjával tavaly érkezett X1-ben épp az a különleges, hogy alapból fronthajtású. Ugyanis ugyanúgy a BMW UKL platformjára épül, ahogyan a mostani Minik, illetve a BMW 2-es Active és Grand Tourer, meg ahogyan a következő 1-es is fog.

BMW X1

Hat centi híján 4,5 méter hosszú, azaz kellően kompakt ahhoz, hogy ne legyen gond vele parkoni

Hossz helyett kereszt

Az új építőkészlettel motorjait sem hosszában, hanem keresztben hordja már az X1. Kétliteres négyhengeres (benzines és dízel) mellett immár 1,5 literes háromhengeres (benzines és dízel) motor is lehet benne. Utóbbiak csakis fronthajtással kaphatók, a nagyobbaknál legalább opció, de a legtöbbnél opció az xDrive. Tesztautónk dízel, de a már 2,0 literes, abból belépőnek számító 18d, fronthajtással és az opciós nyolcsebességes automata váltóval.

BMW X1

Belülről mintha egy 2-es Active Tourerben ülnénk. Az opciós sportülések kényelmesek.

Kívül kisebb, belül nagyobb

Az új X1 5,6 centivel rövidebb elődjénél, széltében (2,1 centivel) és magasságával (5,3 centivel) nőtt ugyanakkor. Utastere ennek megfelelően tágasabbnak hat, feltűnő a belső szélesség és persze a 45 literrel, azaz több mint 10%-kal nagyobb, alaphelyzetben is 505 literes csomagtér. 4,44 méteres hosszával a legkisebb BMW szabadidő-autó (pláne a feláras első-hátsó radarral és a tolatókamerával) könnyedén parkolható. Igazából pont ez szerethető benne, hogy hiába egy SUV (a BMW kifejezésével SAV − Sporty Activity Vehicle), közben kellően kompakt, jól manőverezhető.

Ismerős belső

A szabadidő-autós külsőben gyakorlatilag a 2-es Active Tourer berendezését találjuk. Ismerős műszerfal, ismerős ülések. Soha rosszabbat! Felismerhetők a márkajegyek, az automata váltó karja itt persze nem elektronikus, de ez messze nem biztos, hogy hátrány. Az ülések mérete és komfortja egyaránt elegendő (legalábbis a feláras, változtatható laphosszúságú első ülésekkel). Négy felnőtt tökéletesen fér el, hátra könnyű isofixes gyereküléseket, azokba gyerekeket rakni, lábuk kényelmesen elfér az átlagtermetű felnőttekre állított első ülések mögött. A 40/20/40 arányban síkba dönthető hátsó üléstámlák igen széles síalagutat adnak. Légbefúvó, ajtózseb, pohártartó (a lehajtható könyöklőben) jutott a hátsó utasoknak is.

 
BMW X1

Keresztben beépített motor a BMW szabadidő-autójában, de mindez semmit sem ront az élményen

Hajtott kereket kormányozni?

Szinte vicc, de a BMW tökéletesen meg tudta oldani azt, amit valaha nem tartott előnyösnek: a kormányzott kerekek hajtását. Abszolút a márkától megszokott a vezetési élmény, nem cibálja a kormányt a már 1750 1/perctől elérhető 330 Nm nyomaték. Stabil az ívmenet, bolondbiztos a csak hajszálnyit feszes, csillapítást is adó futómű. Passzol a közvetlen vezethetőséghez a 18d névre hallgató, 150 lóerős 2,0 literes motor. Finomabb, csendesebb, mint a 190 lóerős 20d-k. Legalábbis nekünk (több fülpár szerint így tűnt). A 8 fokozatú automata (ami itt nem a ZF egysége, hanem a japán Aisiné) szépen dolgozik, finoman kapcsol, a lejtmenetet nagyon ügyesen ismeri fel, döbbenetesen erős motorféket ad. Van sportmódja és (kormányról is zongorázható) kézi kapcsolása is. Áttételezése hosszú, a 130 km/órás autópályás tempó hajszálnyit 2000 1/perc fordulatszám felett, csendesen futható. Gyorsítási hajlam innen is, lámpától indulva is bőven van. Nem rossz a 0-100-as sprint 9,2 másodperces szintideje, ahogyan a 205 km/órás végsebességgel sem igen vallhatunk szégyent.

Mire való?

Furcsa kimondani, de az elöl hajtó, az átlagosnál magasabb építésű X1 már az alapdízelével is leginkább autópályán, országúton érzi jól magát. Remek autó városban is, nem nehéz vele leparkolni, nem nehéz vele járdára állni, nem vérzik a szívünk, ha egy-egy kátyúba kell belehajtanunk, mert bírja. A hideget és a rövid utakat viszont hosszú távon nem fogja. Hiába van intelligensen nyíló, záródó hűtőlamellája, hatékony dízelmotorja lassan melegszik be. Fűtést egész hamar ad, de sokáig (10-20 kilométer megtételéig) nem lesz üzemmeleg. Ha így használjuk, a gyárilag ígért 4,9 literes városi étvágy helyett inkább 8-9 literes adódik. Autópályán viszont szabályosan, de mégis dinamikusan közlekedve is 6, országúton gond nélkül 5 liter alatt maradhat az étvágy. Közben pedig egy csendes, normális helykínálatú szabadidő-autóban ülünk. Ráadásul prémiummárkásban, orrán, kormánykerekén a sokak által vágyott emblémával.

BMW X1

Egyáltalán nem ragadozó, de azért megvan a tekintélye. Króm ablakkerettel még kecsesebb lehet

Mennyi az annyi?

A BMW X1 18d sDrive alapára 9 605 000 forint, a tesztautó pedig szövetkárpittal, a legolcsóbb négyhengeres dízellel, de automata váltóval és néhány extrával már közel 11 millió forintba került. Ez a méretkategóriában a felső szegmenst képviseli, a hasonló méretű prémiummárkás modellek körében pedig az átlagot. Így aztán elmondható: aki prémium szabadidő-autóra vágyik, az nyugodtan barátkozzon az X1-gyel.

BMW X1

Részleteivel igazi X-modell az X1, városban sokkalta kellemesebb, mint az X5 vagy az X6, Kell ennél több?

Forrás: autonavigator.hu

Ajánlott cikkeink: