Létrehozva: 2017-10-30 09:42:00

Sportosra sikerült a BMW X2

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A bajorok hivatalosan is bemutatták az X1 alapjaira épült új szabadidő-terepjárójukat, mely egy kissé kupésra sikeredett


A BMW X1 2009-ben jelent meg, mint a márka legkisebb SUV modellje, melynek hat év múlva, 2015-ben mutatkozott be a második generációs, aktuális kiadása. Ez az X1-es biztosította a platformot a most bejelentett X2-esnek, mely lényegében az X1-es sportosabb változata.

BMW X2 SUV

A két modell tengelytávja megegyezik egymással, az X2-es kicsivel rövidebb, ám a lényegesebb különbség az, hogy az X2 tetővonala 7 centiméterrel alacsonyabban húzódik, innen a dinamikusabb megjelenés. A crossover 17,18,19 és 20 colos kerekekkel kérhető, csomagtartója 421 litert kínál, mely a képek alapján egyszerűen bővíthető. Akik igazán sportos SUV-ra vágynak, azok kérhetik az M Sport és M Sport X csomaggal, melynek állítható futóműve 10 milliméteres ültetést tesz lehetővé.

BMW X2 Crossover

A kabin sem különbözik lényegében az X1-estől, melyben alapáron megtalálható egy 6,5 colos normál központi kijelző, a 8,8 colos érintőkijelző, a hangvezérlés és a HUD feláras extra. Említésre méltó még a vezeték nélküli Apple CarPlay és az Android Auto támogatása, az LTE mobilnet, illetve a Wi-Fi hotspot megjelenése.

BMW X2 beltér

A forgalmazás három motorváltozattal indul, a kétkerékhajtású X2 sDrive20i-ben egy 2 literes 192 lóerős benzinmotor található, mely egy hétsebességes automata váltóval párosul. Az xDrive20d és az xDrive25d összkerék meghajtással és nyolcsebességes váltóval kapható, a kétliteres dízel erőforrások 190, illetve 231 lóerőt teljesítenek. A jövőben érkezni fog még egy olcsóbb, sDrive18i változat is.

BMW X2 hátsó

A BMW X2 alapára várhatóan 40 ezer euró, vagyis 12,5 millió forint magasságában alakul, a kereskedésekbe 2018 elején érkezik meg.

Forrás:

HVG

Ajánlott cikkeink: