Létrehozva: 2021-09-10 09:29:00

Porsche: az olaszok ne mentesüljenek a belső égésű motorok 2035-ös tilalma alól

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.
„Az elkövetkező évtizedben az elektromos járművek verhetetlenek lesznek.”

Az Európai Unió egy agresszív politikát javasol arra vonatkozóan, hogy tiltsák be a belső égésű motorral szerelt új benzines és dízelautók forgalmazását 2035-től. Ez egyelőre még csak tervek szintjén létezik, és amellett, hogy komoly hatással lenne a világ legnagyobb autógyártóira, az EU tagállamai közül sem mindenki lelkesedik érte. Olaszország szeretné elérni, hogy a szupersportautók mentességet kapnának a tilalom alól, ez viszont – érthető módon – nem tetszik a Porschénak

Oliver Blume, a stuttgarti gyártó vezérigazgatója szerint hatalmas hiba lenne az EU részéről, ha ilyen kivételt tenne. Blume úgy véli, hogy „az elektromos járművek az elkövetkező évtizedben verhetetlenek lesznek”. A villanyautók folymatosan bizonyítják teljesítménybeli fölényüket, amely csak akkor tartható fenn, ha az autógyártók tovább fejlesztik a technológiát. Blume azt is elmondta, hogy a vállalatok a szén-dioxid-semlegességért dolgoznak, és ebből mindenkinek ki kell vennie a részét.

tisztán elektromos Porsche Taycan szemből

A mentesség segítene a Ferrarinak, a Lamborghininek, vagy például a Paganinak. Azonban előbbi kettő nem riad vissza attól, hogy villanyosított autókat fejlesszen, és a Ferrari korábban elmondta, részükről elfogadható a 2035-ös tilalom. A hírek szerint a maranellóiak első tisztán elektromos modellje 2025-ben érkezhet. A Lamborghini szorosan követi hazai riválisát, hiszen 2024-ig minden modelljét elérhető teszi hibrid változatban is, és első villanyautója nem sokkal 2025 után várható.

Az elektromos járművek teljesítmény tekintetében már most is felülmúlják napjaink szuperautóit, a fejlesztések pedig csak olcsóbbá és kifinomultabbá fogják tenni a technológiát. Ez a folyamat egyre inkább felgyorsul, minél több gyártó kapcsolódik be a fejlesztésekbe. 

Porsche, Ferrari és Lamborghini menet közben

Weboldalunkon is elérhetőek a Porsche modelljei. Amennyiben valamelyikről szeretnél részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!

 

Forrás:

Motor1

 

Ajánlott cikkek: