Létrehozva: 2022-02-11 14:20:15

Március közepén indulhat az autógyártás a Tesla Giga Berlinben

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Éves szinten mintegy 500 ezer Model Y készülhet a Tesla első európai gyárában.


Legkorábban csak március közepén kezdődhet meg a termelés a Tesla németországi gyárában – tájékoztatott a berlini RBB közszolgálati médium.

Az RBB információi szerint jelenleg a Gigafactory Berlin biztonsági berendezéseinek felülvizsgálata zajlik. A tartományi környezetvédelmi minisztérium szóvivője elmondta, nem kívánnak konkrét dátumot megnevezni, de a jóváhagyási procedúra már a végső stádiumban tart.

Musk tavaly még úgy nyilatkozott, arra számított, hogy a berlini gyár decemberre megkapja az összes szükséges engedélyt ahhoz, hogy megkezdődhessen az autógyártás – elsőként a Model Y elektromos crossoveré. A bürokratikus akadályok, illetve a bírósági eljárás, amelyet környezetvédő csoportok indítottak a gyár vízhasználatával kapcsolatban, késleltették a végleges jóváhagyást.

Tesla gyár

A Tesla tervei szerint, amint a Giga Berlin teljesen elkészül és maximális kapacitáson képes üzemelni, éves szinten mintegy 500 ezer Model Y fog készülni a gyárban. Az elektromos crossovert jelenleg Sanghajból importálják az európai piacra. 

A legfrissebb információk szerint a Tesla egy új gyártási technológiát fog bevezetni a Model Y esetében, így a crossover alváza 3 fő darabból áll majd. Középen az akkumulátorcsomag helyezkedik el, míg az első és hátsó részt egy-egy présöntvény alkotja. Eddig a hátsó vázszerkezet több mint 70 különálló darabból épült fel. Gyártás tekintetében ez a megközelítés nemcsak olcsóbb, gyorsabb és precízebb is.

Weboldalunkon is elérhetőek a Tesla modelljei. Amennyiben szeretnél valamelyikről részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!

 

Forrás:

Automotive News Europe