Létrehozva: 2020-12-08 13:03:49

Már 626 lóerős elektromos kivitelben is elérhető az AC Cobra

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A villanyosított, klasszikus sportkocsi Series 4 néven megrendelhető.


Szögezzük le gyorsan: nem ez az első modern, tisztán elektromos Cobra. Az AC Cars – az 1901-ben alapított brit cég, amely elkészítette a Shelby Cobra alapját jelentő Ace névre keresztelt sportkocsit – még idén júliusban jelentette be a Series 1 Electric elkészítését. Megjelenésében az autó a megszólalásig hasonlít az eredeti, 1962-es Cobrához. A meghajtásról pedig egy 54 kilowattórás akkucsomaghoz kapcsolt,308 lóerős elektromos motor gondoskodik. Ennek köszönhetően a kocsi 6,7 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 kilométer/órára, valamint 240 kilométeres hatótávval rendelkezik. 

Ezt alapul véve nyugodtan kijelenthetjük, hogy az AC által készített új, Series 4 Electric a Cobrák egy egészen más fajához tartozik. 

AC Cobra Series 4 Electric karosszériája

Az új modell már a későbbi, nagyblokkos Cobrák alapjára épült, és sokkal agresszívebb megjelenéssel rendelkezik, mint a Series 1-es. Ráadásul teljesítmény szempontjából is nagyon komolyat lépett előre, hiszen egy, a Falcon Electric által készített 626 lóerő és 1000 newtonméter forgatónyomaték leadására képes elektromos motor áll a sofőr rendelkezésére. Mindezt a Series 1-ben is alkalmazott, 54 kilowattórás akkupakkhoz csatlakoztatva. A mindössze 1026 kilós villanysportkocsinak így már mindössze 3,8 másodpercre van szüksége a 0-100-as sprint teljesítéséhez. Hatótáv szempontjából pedig 360 kilométerre elegendő energia áll a vezető rendelkezésére, WLTP szabvány szerint mérve.

Az AC Cars a Series 1 és a Series 4 modelleken kívül elektromos replikákat fog készíteni az 1963-as Le Mans-i 24 órás futamon rajthoz állított gyári versenyautóiból. Ezekben a kocsikban lényegében ugyanaz a hajtáslánc fog dolgozni, mint a Series 4 Electric-ben, de a karosszériájuk és a festésük megegyezik majd az eredetivel.

az AC Cars gyári versenyautói az 1963-as Le Mans-i 24 órás futamon

Aki kedvet kapott hozzá, a brit cégnél már meg is rendelheti a Series 4-et, mintegy 226 ezer dolláros (aktuális árfolyamon számolva 67,3 millió forintos) áron. Míg az első szerencsés tulajdonosok 2021-ben vehetik majd át az elektromos Cobrák kulcsait. 

Természetesen az AC továbbra is készít belső égésű motorral szerelt Cobra replikákat. A kínálatban megtalálható a jelenlegi Ford Mustangban dolgozó 2,3 literes, turbós négyhengeres, valamint a General Motors 6,2 literes, kompresszoros, V8-as LSA erőforrása is. Utóbbi a hagyományokat tisztelők szemében egy még inkább eretnek megoldásnak tűnhet, mint az elektromos motor beépítése. Ugyanis annak idején az AC és a nagy rivális Corvette öldöklő küzdelmet folytatott azért, hogy melyikük használhassa a Ford egységeit. Ebből a csatából végül a Corvette került ki győztesen, ráadásul az LS-hajtású Cobra még teljesítményben is alulmarad a Series 4-gyel szemben, hiszen „mindössze” 580 lóerőt teljesít. 



Forrás:

 

Ajánlott cikkek: