Létrehozva: 2022-07-04 10:50:05

Kilenc negyedév után először esett a Tesla teljesítménye

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Az amerikai elektromosautó-gyártó ezúttal nem tudott rekordot dönteni.


A Tesla bejelentette, hogy 2022 második negyedévében kicsivel több mint 254 ezer autót adott át az ügyfelek részére. Ez hosszú idő óta az első olyan negyedév, amelyben az elektromosautó-gyártó nem tudott növekedést produkálni a megelőző három hónaphoz képest.

Míg 2020-ban a koronavírus-járvány és az azt követő chiphiány miatt az autóipari kiszállítások jelentős mértékben visszaestek, a Teslának sikerült növekednie. Összességében a Tesla 2020-tól kezdődően, egymás után kilenc negyedévben tudta növelni a kiszállítások számát, ami egyedülállónak számít az autóiparban a nagy volumenben termelő gyártók között.

A 2022-es Q2 során a nehézségek végül utolérték a Teslát, mivel a sanghaji COVID-19 korlátozások arra kényszerítették a céget, hogy a negyedév jelentős részében leállítsa gyárát.

Tesla Model S, Model 3, Model X és Model Y egymás mellett
Kép: Tesla

A legtöbb iparági elemző arra számított, hogy a Tesla 250-270 ezer darab közötti kiszállítással zárja majd a negyedévet, nagyjából 50 ezerrel kevesebbel, mint a három hónappal korábbi eredmény.   

Az amerikai cég által közzétett legfrissebb adatok alapján a vállalat összesen 254 695 járművet adott át a Q2 során, míg a gyártás tekintetében 258 580 autó készült el az elmúlt három hónap folyamán.

Közleményében a Tesla a beszállítói lánc nehézségeivel és a gyárbezárásokkal magyarázta a visszaesést a Q1-es 310 048 darab leszállított autóhoz képest.

Ugyanakkor kiemelték, a Tesla története során eddig júniusban készült el a legtöbb jármű, ami nagyrészt a két új gyár, a Giga Berlin és a Giga Texas beindításának köszönhető.

Weboldalunkon is elérhetőek a Tesla modelljei. Amennyiben szeretnél valamelyikről részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!

 

Forrás:

Electrek