Létrehozva: 2018-09-04 15:12:44

Kémfotók a teljesen elektromos BMW iX3 tesztjéről

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Ősszel érkezik a kereskedésekbe a Jaguar I-Pace crossover, így hát a BMW is keményen dolgozik a saját elektromos SUV-ján.


A lesipuskás kémek Németországban kapták lencsevégre a BMW iX3 prototípust, méghozzá közúti tesztelés közben. Ezeket a képeket elnézve pedig már nem kell sokat várni a sorozatgyártású modell bemutatására sem.

BMW

A BMW 2018 áprilisában hozta nyilvánosságra az iX3 koncepciót, mely már akkor majdnem gyártásra kész állapotban volt. A tervek szerint az iX3 a sztenderd X3 modell rengeteg stílusjegyét viseli majd, annyi különbséggel, hogy az iX3 kap egy különlegesen kifejlesztett hátsó tengely tartóvázat, valamint az alvázat is módosítják az elektromos csomag miatt.

A koncepció alapján egy 70 kilowattórás akkumulátor működteti a 270 lóerős elektromotort. A BMW nagyjából 400 kilométeres hatótávolsággal számol. Az autó kompatibilis lesz a 150 kilowattos elektromos töltőállomásokkal, a teljes feltöltés időtartama pedig mindössze 30 percet vesz majd igénybe. Ezek egészen hihetőnek hangzanak, ám azért az köztudott, hogy a koncepció és a valóság között azért lehet eltérés.

BMW lesifotó

A képeken az iX3 pontosan úgy néz ki, mint a sima X3. Ezzel együtt azért lesznek kék színű külső díszítőelemek, aerodinamikailag optimalizált kerek, egy különleges alakú hűtőrács, melyek megkülönböztetik az elektromos modellt a sztenderd változattól. Az új crossovert a kínai Senjangban gyártják. Ez lesz annak a 12 elektromos járműnek az egyikre, mellyel a BMW 2025-ig színesíteni kívánja kínálatát.

Csak hogy legyen némi összehasonlítási alap, a Jaguar I-Pace két elektromotorjának összteljesítménye 394 lóerő, hatótávolsága pedig 380 kilométer. A Mercedes nemrég mutatta be az első, teljesen elektromos modelljét, az EQC crossovert, mely a GLC-osztály alapján készül. Az ő elektromos autójuk 400 lóerős, hatótávolsága pedig 320-380 kilométer között várható, méghozzá egyetlen feltöltéssel.

Forrás:

Ajánlott cikkek: