Együttműködik a Tesla és a Magyar Autókereskedőház Zrt.
2 héttel, 4 nappal ezelőtt

Együttműködik a Tesla és a Magyar Autókereskedőház Zrt.

Nehezebb Teslát vásárolnia egy kelet-európainak, mint a nyugatabbra élőknek. Ezért jelenthet segítséget a Tesla és a Magyar Autókereskedőház Zrt. együttműködése a magyar vevők számára.

A magyar autópiac dinamikusan nő, 2018 első negyedévében 31 609 autót helyeztek forgalomba, ami 29,8 százalékos növekedés 2017-hez képest, míg 2016-hoz viszonyítva 60,5 százalékos az emelkedés. Az összes eladott kocsi nagyjából 3 százaléka elektromos meghajtású, számuk folyamatosan nő, a prémium szegmensben pedig egyre népszerűbb az ikonikus Tesla, amiből 2017-ben összesen 14 darabot vásároltak a magyarok.

Nem is olyan egyszerű azonban egy magyarnak Teslát vásárolnia! Magyarországon nincs ugyanis márkakereskedés, ezért egészen Bécsig kell elzarándokolnia annak, aki személyesen is megnézne, kipróbálna vagy megvásárolna egy ilyen járgányt. Andreas Gábor Oszkó, a bécsi Tesla Store magyar piacért is felelős értékesítője azt tapasztalja, hogy egyre több a magyar vásárlójuk, van olyan, hogy napjában több érdeklődő is érkezik tőlünk hozzájuk.

Tesla Model S

Oszkó szerint sokan meglepődnek azon, hogy az új, személyre szabott Teslájukra legkevesebb három hónapot kell várniuk, ráadásul, ha elkészül az áhított autó, még a hollandiai Tilburgba is el kell zarándokolniuk érte. Ugyanis, míg a nyugat-európai polgárok a hozzájuk legközelebb eső Tesla Store-ban vehetik át autójukat, addig a kelet-európaiak a holland kikötővárosban kaphatják csak meg azt.

Gyorsíthat a dolgon Oszkó szerint, ha valaki a készleten lévő autók közül választ egyet magának, mert ez néhány héten belül megérkezik a márkakereskedésbe. A rövidebb átfutási idő miatt a magyarok inkább ezt a megoldást kedvelik, még akkor is, ha így nem teljesen személyre szabott kocsiba ülhetnek be. Készletről vásárolni anyagi megfontolásból is előnyös, mert miközben a Tesla marketing-eszköztárából teljes egészében hiányoznak az árengedmények és az akciók, a már legyártott kocsik mindig olcsóbbak valamennyivel.

Tesla Store Bécs

A vevők körében a Model S és a Model X egyaránt népszerű, az utóbbi remek családi autó, köszönhetően a magasabb felépítménynek és annak, hogy akár hétszemélyes kivitelben is megvásárolható. Sokan várják az Egyesült Államokban tavaly nyáron bemutatott Model 3 európai premierjét, ám Oszkó szerint 2019 előtt nagyon kicsi az esély erre. Ennél nagyobb durranás már csak az új Roadster megjelenése volna, ám ezzel kapcsolatban semmilyen információ nincs egyelőre.

Tesla kereskedés

A Teslák 75 kWh illetve 100 kWh teljesítményű akkumulátorokkal kaphatók, ezek hatótávolság, gyorsulás és végsebesség tekintetében különböznek egymástól. A Model S – 85 200 euróba kerülő – 75D változata például 75 kWh teljesítményű akkumulátort kap, amivel 490 kilométert képes megtenni egy töltéssel, a végsebessége 225 km/óra, álló helyzetből pedig 4,4 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/órára. A legerősebb, P100D változat 148 100 eurót kóstál, ám ezért már jár a 100 kWh teljesítményű akku és az akár 2,7 másodperc alatt százra való gyorsulás lehetősége, miközben az átlagos hatótáv 613 kilométer.

Tesla alváz

Oszkó szerint ár/érték arányban egyértelműen a 100D változat a legelőnyösebb, és bár 100 kilométer/órára „csak” 4,3 másodperc alatt gyorsul fel, cserében nagyobb távot lehet vele menni (632 km), miközben az ára is lényegesen kedvezőbb, mint a bivalyerős P100D verziónak (108 400 euró).

Nem csak a hosszú várakozási idő okoz fejtörést a magyar vásárlóknak, ugyanis a Hollandiából történő hazaszállítás már önmagában sem egyszerű feladat, ha valaki nem akarja levezetni a több mint 1300 kilométeres utat. A finanszírozási oldalon pedig az jelenthet gondot, hogy céges lízing esetén szükség van egy megbízható magyar partnerre, aki képes a finanszírozó pénzintézet felé áfás számlát kiállítani. A Magyar Autókereskedőház Zrt-n keresztül Teslát vásárlók több pénzintézet ajánlataiból választhatják ki a számukra legelőnyösebbet, de akár saját finanszírozójukat is hozhatják, ha ez a kérésük. A finanszírozáson túl a forgalomba helyezést, a vizsgáztatást és a biztosítást is intézik helyettük, sőt a Tilburgból történő hazaszállítást is elvégzik.

Ezzel a magyar Tesla vásárlók többé nem érezhetik hátrányos helyzetűnek magukat, ugyanis éppen olyan kényelmesen juthatnak hozzá autójukhoz, mint nyugat-európai társaik. És amíg nem lesz Budapesten is Tesla Store, örülhetnek annak, hogy a bécsi szalonban magyar nyelven szolgálják ki őket.

Forrás:

  • Tesla Motor – Magyar Autókereskedőház Zrt.

Ajánlott cikkek:

Rendelhető autóink

Adatlap

TESLA MODEL S

Évjárat: 2014 / 9

Futott km: 37 389 km

Motor:  

Teljesítmény: 270 kW

19 550 000 Ft
Adatlap

TESLA MODEL S

Évjárat: 2014 / 9

Futott km: 37 389 km

Motor:  

Teljesítmény: 270 kW

19 550 000 Ft
Adatlap

TESLA MODEL S

Évjárat: 2014 / 9

Futott km: 37 389 km

Motor:  

Teljesítmény: 270 kW

19 550 000 Ft
További ajánlatok
13 órával, 21 perccel ezelőtt

Luxus SUV a Mercedes-Maybachtól

A Pekingi Autószalonon mutatja be a Mercedes-Maybach fényűző tanulmányautóját, az Ultimate Luxury koncepciót

Elolvasom
1 nappal, 10 órával ezelőtt

Ez itt az új Lexus ES szedán

A 2015-ös elődre már ráfért a megújulás

Elolvasom