Létrehozva: 2022-02-24 13:29:22

Az Audi vezetésével tisztítják meg a Duna romániai szakaszát a szeméttől

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A víz egy nélkülözhetetlen erőforrás, amit meg kell védeni.


A Ferry Porsche Alapítvány, a német Babor Beauty kozmetikai cég, az Everware startup és az Audi Környezetvédelmi Alapítvány közös takarítási misszióba kezd. Az öthetes küldetés a Föld napján, április 22-én kezdődik, amikor a négy vállalat együttes erővel, az Everware CollectiX szemétgyűjtő hajója segítségével megkezdi a Duna és mellékfolyóinak romániai szakaszán az úszó személt begyűjtését. A hulladékot ezt követően típusa és összetétele alapján elemezni fogják, hogy hosszabb távú, prevenciós megoldásokat dolgozhassanak ki a régió számára.

A Duna számít Európa egyik legszennyezettebb vizének. Ez hatással van a tengerek élővilágára is, ugyanis a világ szemetének jelentős része a folyókon keresztül jut el az óceánokba.

Rüdiger Recknagel, az Audi Környezetvédelmi Alapítvány igazgatója elmondta, a víz egy nélkülözhetetlen erőforrás, amit meg kell védeni. A négy cég együttműködésének köszönhetően idén sikerült megduplázni a CollectiX hajó üzemidejét az előző évhez képest. Vagyis úgy látják, a siker kulcsa a csapatmunkában rejlik.

folyami szemétgyűjtés hajóvalAz öthetes takarítási akción túl a partnerek az év során különféle oktatási, és szemétszedési programokat szerveznek a gyerekeknek. Tavaly az Audi Környezetvédelmi Alapítvány, a Babor és az Everwave együtt több mint 3,2 tonna műanyagot távolított el a Duna szerbiai szakaszáról. Ez 110 340 egyliteres műanyag palacknak felel meg. A résztvevő cégek szeretnék minél inkább felhívni az emberek figyelmét a környezetvédelem jelentőségére.

Weboldalunkon is elérhetőek az Audi modelljei. Amennyiben szeretnél valamelyikről részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!

 

Forrás:

Audi