Létrehozva: 2021-09-09 09:57:15

A Toyota 14 milliárd dollárt költ az akkumulátorok fejlesztésére 2030-ig

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.
A japánok 8 millió elektromos jármű értékesítésével számolnak az évtized során.

A Toyota bejelentette, hogy 14 milliárd dollárt fektet az akkumulátorok, elsősorban a lítium-ion cellák és a szilárdtest akksik technológiájának fejlesztésébe az évtized folyamán. 

A japán cég vezetői egy online sajtótájékoztatón árulták el, hogy a vállalat számításai szerint a 2020-as évek második felére sikerül megfelezni az akkumulátorgyártás jelenlegi költségeit. Egyúttal kifejtették, hogy ekkorra már a szilárdtest akkumulátorok is megjelennek az utakon, a technológia tesztelését pedig már meg is kezdték a tavalyi év végén. 

Masahiko Maeda, a Toyota technológiáért felelős vezetője elmondta, a cég nemcsak a tisztán elektromos autókban tervezi használni a szilárdtest akkumulátorokat, de a hibridekben is. Ez azonban attól függ, hogy a mérnököknek sikerül-e megfelelő egyensúlyt találni az energialeadás és a stabilitás között.

Emellett a Toyota az évtized második felében tervezi elkezdeni gyártani az újgenerációs lítium-ion akkumulátorokat, amelyek a villanyautók teljesítménynövekedése és költségeinek csökkentése szempontjából kulcsfontosságúak. Ezzel is hozzájárulva az elektromos hajtással szerelt járművek minél szélesebb körben történő elterjedéséhez. 

a Toyota szilárdtest akkumulátora

Ezalatt a japánok azon dolgoznak, hogy minél jobb teljesítményt sajtoljanak ki a jelenlegi nikkel-metál-hibrid (NiMH) egységekből a legfrissebb fejlesztésű bipoláris cellastruktúrának köszönhetően. Az új kialakítás révén sikerült megduplázni az akkumulátorok energiasűrűségét és hamarosan a Toyota Aqua/Prius C hibridekben fog bemutatkozni.

Összességében a Toyota azzal számol, hogy a korábbi 180 gigawattórás célkitűzéssel szemben 200 gigawattórányi akkukapacitás lesz képes biztosítani 2030-ig, szemben a korábbi, 180 gigawattórás célkitűzéssel. Vagyis az évtized folyamán mintegy nyolcmillió elektromos járművet tud majd értékesíteni, köztük kétmillió tisztán elektromos és hidrogén üzemanyagcellás járművet.

Toyota Mirai szemből

Weboldalunkon is elérhetőek a Toyota modelljei. Amennyiben valamelyikről szeretnél részletesebb információt kapni, keresd kollégánkat telefonon vagy e-mailben!

 

Forrás:

Carscoops

 

Ajánlott cikkek: