Létrehozva: 2019-05-02 11:35:14

A Model 3 odaverte az M3-at

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Elon Musk jóslata beigazolódott


Az utóbbi időben egyre többet lehet arról hallani, hogy a Tesla modelljeit különböző sportautókkal mérik össze. A Model S és a Model X nem kifejezetten a versenypályára való, hiszen annak ellenére, hogy az elektromotoros hajtás miatt rendkívüli gyorsulásra képesek, a súlyuk miatt mégsem mozognak túl agilisan a versenypályákon. Arról nem is beszélve, hogy korábban a hatótávval is voltak gondok fokozott pályaterhelés mellett.

2018-as Tesla Model 3 elölről

Az amerikai vállalat feje, Elon Musk 2018 májusában azt írta ki Twitterre, hogy a Model 3 duálmotoros Performance kivitele mindenkit megver a kategóriájában a versenypályán és egyéb gyorsasági mutatókban. A Top Gear stábjának nem is kellett több, hogy összehasonlítsák a Model 3-at a kategória egyik legsportosabb belsőégésű motorral szerelt modelljével: a BMW M3-mal.

Négy versenyszámban mérte össze erejét a Model 3 és az M3, melyek teljesen különböző karakterisztikával rendelkeznek. A BMW szedánjában nyers erő lakozik, melyet egy 3,0 literes sorhatos blokk biztosít 430 lóerővel. A súlya ennek az autónak sem kevés, hiszen 1500 kilónál is többet nyom a mérlegen. Ennek ellenére 4,1 másodperc alatt gyorsul 100 km/órára, a menettulajdonságaira semmiképp nem lehet panasz.

2017-es BMW M3 hátulról

Ezzel szemben a Model 3 elektromotorjai 450 lóerőt teljesítenek, a 0-100-as gyorsuláshoz pedig mindössze 3,5 másodpercre van szüksége. A súlya viszont jóval magasabb, mint az M3-nak, hiszen a Tesla szedánja 1850 kg, mely főleg az akkucsomagnak köszönhető. Éppen ezért érdekes, hogy vajon melyik nyeri ezt a párharcot?

Előszőr a gyorsulási versenyhez álltak rajthoz az autók, melyet az elektromotorok konstans nyomatékának köszönhetően a Model 3 nyert meg. Ezután a 0-160-0 műsorszám következett, melynek során olyan gyorsan kell felgyorsítani 160 km/órára és utána állóra fékezni, amilyen gyorsan csak lehet. Ezt a számot is a Tesla nyerte.

Aztán következett az izgalmasabb rész, hiszen a versenypályán mentek mért köröket. Itt már szorosabb volt a verseny, ám az M3 most sem tudta felülmúlni a Model 3-at. Ezzel a meccs el is dőlt, hiszen 3-0-ra vezetett ekkor a Tesla. Egy becsületpontot azonban még garantáltan szerezhetett a BMW modellje, hiszen egy driftkör még hátra volt. Ezt pedig meg is nyerte a Model 3-mal szemben, így 3-1-re módosult a végeredmény.

Forrás:

Ajánlott cikkek: