Létrehozva: 2017-04-25 10:38:00

A Citigo lehet az első elektromos Skoda

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

A Vision E koncepciót ugyan beharangozták a csehek, de csak 2020-ban lehet rá számítani. Addig is be kell érni egy apró villanyautóval.


A Skoda is ki szeretné venni részét az elektromos autógyártásból, ezt egyértelműen jelezték pár héttel ezelőtt a Vision E SUV koncepciójukkal. Ez a teljesen elektromos autó 300 lóerős és méltó ellenfele lehet a Tesla Model X-nek. A szemrevaló tervezetet azonban csak 2020-ra tervezik, addig is meg kell elégednünk egy kicsiny városi négykerekűvel.

Skoda Citigo

Christian Strube, a cég fejlesztésekért felelős csapatának vezetője szerint tényleg sokat várnak a Vision-E-től, de ők nem jelentették ki biztosan, hogy ez lesz a Skoda első, mindenki számára elérhető elektromos autó. És ha ez valóban így van, akkor várhatóan a Citigo nyerheti el ezt a becses címet.

Skoda Citigo

Az AutoExpress következtetései abból erednek, hogy a Volkswagen-csoport a hasonló méretű modelljeinél tervezi az elektromos hajtáslánc bevezetését. A Volkswagen Up a 18,7 kWh-ás erőforrásával nagyjából 160 km megtételére lesz majd képes, és a Seat közeljövőben debütáló Mii városi autóját is áram hajtja majd. Nagy esély van rá tehát, hogy a Citigo lehet az első elektromos Skoda.

Forrás:

Ajánlott cikkeink: