Létrehozva: 2020-10-08 15:47:55

A BMW i8 286 millió forintos olasz szuperautóként születik újjá

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Igény szerint 420, 470 vagy 520 lóerős teljesítménnyel is kérhető a Taraschi Berardo.


A 2020-as esztendő nemcsak a koronavírus-járvány miatt marad emlékezetes, ugyanis idén búcsút kellett intettünk a BMW i8-asnak. A bajor gyártó még 2014-ben mutatta hibrid sportkocsiját, melynek hat év elteltével, 20 465 elkészített darab után idén júniusban fejezte be a gyártását. Ráadásul a BMW tervei között egyelőre nem szerepel, hogy új modellt állít csatasorba, mint az i8-as utódja. Ám az olasz 1-Off nevű cég új életet lehel a konnektoros sportautóba. 

A kocsit a keresztségben a Taraschi Berardo nevet kapta, az olasz autó- és motorversenyző, Berardo Taraschi tiszteletére. Az 1947-ben általa alapított cég, a Meccanica Taraschi az ’50-es és ’60-as évek folyamán jónéhány sportkocsit és versenyautót épített. Az i8 alapjaira készített projektet Berardo fia, Tazio Taraschi támogatta, karöltve a Squadra Corse Taraschi csapattal, amely tanácsokkal, pótalkatrészekkel, valamint technikai segítséggel látja el azokat a gyűjtőket, akiknek a tulajdonában a Berardo Taraschi által kifejlesztett autók vannak.

Taraschi Berardo szemből

Taraschi Berardo hátulról

A retró stílust és a modern plug-in hibrid technológiát ötvöző Taraschi Berardót a Torinói Automobil Múzeumban mutatták be. A kocsi formatervét Taraschi egyik legsikeresebb versenyautója, az 1953-as Giaur 750 Sport Champion ihlette. Ennek jegyében a BMW i8 teljesen új, egyedi, kézzel készített, alumínium karosszériát kapott. A Berardo ívelt vonalainak, lekerekített első és hátsó lökhárítóinak, a motorháztetőn elhelyezett feltűnő légbeömlőnek, ovális fényszóróinak, és hosszabb kasztnijának köszönhetően szinte nem is lehet felfedezni benne a BMW i8-ast.

A 1-Off mérnökei egyetlen megoldást tartottak meg az eredeti formatervből, ami nem más, mint a konnektoros bajor kocsi jellegzetes sirályszárnyas autói. A bletérben mindent fa és kiváló minőségű bőr díszít. Az i8 digitális műszerfalát, szellőzőnyílásait és 8,8 colos kijelzőjét megtartották, de a középkonzolt átalakították.

Taraschi Berardo szemből, nyitott ajtókkal

Akárcsak az i8-ast, a Taraschi Berardót is egy 1,5 literes, háromhengeres erőforrás hajtja, amihez egy villanymotort kapcsoltak. Ám, míg a német kocsi 374 lóerős teljesítményre képes, addig a Berardo 420 lóerőt ad le. Ami a gyorsulást illeti, az olasz sportkocsi 3,9 másodperc – 0,7 szekundummal rövidebb idő – alatt gyorsul álló helyzetből indulva 100 kilométer/órás tempóra. A végsebessége pedig eléri a 280 kilométer/órát. 

A 1-Off a megrendelő igényei szerint a teljesítményt 470 vagy akár 520 lóerőre is felhúzhatja. Nem meglepő módon, ez az egyedi készítésű, retró utánérzéses i8-as nagyon nem olcsó mulatság. A Taraschi Berardo potom 800 ezer euróba (mai árfolyamon számolva 286 millió forintba), vagyis közel hétszer annyiba kerül, mint egy i8-as BMW.

Taraschi Berardo beltere

 

Forrás:

Carscoops

 

Ajánlott cikkek: