Létrehozva: 2020-09-24 12:15:51

836 kilométer hatótáv, 1100 lóerő: már rendelhető a Model S Plaid

Szerző: Magyar Autókereskedőház Zrt.

Méltó ellenfelet kap a Lucid Air elektromos luxusszedánja.


A Tesla – magyar idő szerint – kedd éjszaka megtartott Battery Day névre keresztelt rendezvényének egyik legnagyobb bejelentése volt, hogy mostantól már előrendelhető a régóta várt Plaid kivitelű Tesla Model S. Az autó tavaly novemberben mintegy 29 másodperccel döntötte meg a Porsche Taycan 7 perc 42 másodperces idejét, amivel minden idők leggyorsabb elektromos autójává lépett elő a Zöld Pokolban. 

A legerősebb Model S-t három elektromos motor hajtja (egy elől és kettő hátul kapott helyet), melyek együttesen 1100 lóerős teljesítményre képesek. A Tesla előzetes adatai alapján az autónak kevesebb mint 2 másodpercre van szüksége, hogy nulláról százra gyorsuljon és a végsebessége 320 kilométer/óra lesz. Az amerikaiak számára roppant fontos és mérvadó negyedmérföldes sprinttel kapcsolatban a kaliforniai gyártó azt ígéri, a Plaidnek nem lesz szüksége 9 másodpercre sem a táv teljesítéséhez. 

a Tesla hivatalos oldalának Twitter-bejegyzése a Model S Plaidről

alt. tag: a Tesla hivatalos oldalának Twitter-bejegyzése a Model S Plaidről

Ha a teljesítménnyel és a gyorsulással kapcsolatos adatok valósnak bizonyulnak, akkor ez lesz minden idők leggyorsabb sorozatgyártású utcai autója – legalábbis addig biztosan, míg az olyan elektromos hipersportkocsik, mint a Rimac C_Two, a Pininfarina Battista, a Lotus Evija és a Tesla Roadster meg nem érkeznek a porondra. 

Ami a negyedmérföldet illeti, a Plaid ideje jobb, mint a hamarosan érkező, szintén három elektromos motorral szerelt Lucid Air, amely a tesztelések során 9,3 másodpercet ért el a 402,25 méteres a távon. A bejelentés kapcsán Elon Musk elárulta, hogy az autót kipróbálták a híres Laguna Seca-i versenypályán is, ahol 1 perc 30,3 másodperces idejével mintegy három szekundumot vert a Lucid prototípusára. Érdekesség, hogy a Tesla már tavaly szeptemberben kipróbálta a Plaidet a kaliforniai aszfaltcsíkon. Akkor a kocsi 1:36,55 másodpercre volt képes. Szóval az elmúlt 12 hónapban Muskéknak elképesztő mennyiségű teljesítményt sikerült kisajtolniuk az EV-ből.

A Plaid nem pusztán a Model S leginkább teljesítményorientált változata, de hatótáv tekintetében is a társai előtt jár. Egyetlen feltöltéssel EPA szabvány szerint 836 kilométert (520 mérföldet) képes megtenni, ami ismételten csak jobb, mint amit a Lucid Air setében ígérnek.

A Plaid modell ára 139 990 dollárról (aktuális árfolyamon számolva 43,5 millió forintról) indul. Csak összehasonlításként, ez 990 dollárral több, mint a Lucid Air Grand Touring várható ára, de még mindig 30 ezer dollárral (9,3 millió forinttal) alacsonyabb, mint a csúcskivitel, a Dream Edition.  

a Model S Plaid megrendelői felülete a Tesla hivatalos oldalán

alt. tag: a Model S Plaid megrendelői felülete a Tesla hivatalos oldalán

A tervek szerint a Tesla 2021-ben kezdi meg a sorozatgyártást és az első példányokat jövő év végén már át is vehetik a megrendelők. Ám az autó már most foglalható az amerikai oldalon 1000 dollár befizetésével. 

Úgy tűnik, a Tesla Model S Plaid legfőbb célja, hogy kifogja a szelet a Lucid Air vitorlájából, és elnézve a Palo Altó-iak által közzétett számokat, és teljesítmény adatokat, erre igen jó esélye van a villanyszedánnak.

 

 


Forrás:

Carscoops

 

Ajánlott cikkek: